Meg kell ismernünk azokat az embereket, akik igazán szeretnek bennünket. Nem bántanak, nem használnak ki, nem fordítanak hátat, és még véletlenül sem fedik fel az árulás komor arcát. Ezek az emberek hisznek bennünk, abban, hogy az utunk, ahova tartunk, egyszer majd a végéhez ér, és ott együtt, szeretetben élhetünk. Ők azok, akik a nehéz idők során sem felejtik el, hogy ki is vagy valójában, nem fordítanak hátat nekünk. De gondoltátok volna, hogy akad olyan ember, aki számára mi is a kitartást, küzdést jelentünk? Bizony, akadnak olyanok, akik miattunk élnek, segítünk nekik átvészelni minden gonosz, kétes, rossz időszakot, majd pedig együtt aratjuk le a “boldogság termését”. Sajnos akad olyan ember is, akivel több ideig kell foglalkoznunk, hiszen – talán – akarata ellenére, de bánt minket, és nem becsül meg eléggé. Ha szeretjük, és tiszteljük ezt a fajta embert, akkor egy szörnyen nehéz időszakon mehetünk keresztül. Még minket is megváltoztathat. Az ügy lényege mégis abban rejlik, hogy valahova tartunk, ami valami jót fog eredményezni, hiszen a szeretet, amelyet sokszor erős kitartás mellett tudunk képviselni, mindig győz. Ezek az emberek ránk szorulnak, és vágynak arra, hogy az érzelmi válságból az érzelmi gazdagságba léphessenek. Meg kell lennie a kitartásunknak, hogy elérhessék céljukat. Mindig. Tehát a lényege mondandómnak, hogy a szeretet mindig győz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: