Akárki lehet bizonytalan a munkája, párkapcsolata, kapcsolatai terén. Bizonyára már mindenkivel megesett, hogy kételkedett a kapcsolata szilárdságában, de nem azért, mivel a párja nem elég megbízható, hanem saját érzéseit tartotta gyengének, határozatlannak. Miért is van mindez?
- Kevés önbizalom,
- dolgok túlgondolása,
- negatív energiák hatása a lelkivilágunkra.
Úgy hiszem, nem minden pontot kell részleteznem, mindenki ismeri az önbizalomhiányt, a saját magunkban való kételkedést. Még azok is, akik ennek épp az ellenkezőjét mutatják.
Dolgok túlgondolása: értem ezt úgy, akadnak olyan emberek, akik képesek rágódni néhány megtörtént eseten. Ha valamilyen jó vagy rossz történésben van részük, képesek azon napokon keresztül gondolkozni. Hogy mégis MIÉRT? történt ez velük. Úgy hiszem, a legveszélyesebb kérdés a “miért?”. Ugyanis nem kell keresni a választ semmire. Minden azért van, mert CSAK. Nem kell keresni Istent, hiszen létezik, mindenki érzi, aki képes befogadni, de ha keresnénk rá a választ, akkor egyre több “miért” kérdésbe szaladnánk. A “miértek” pedig pusztítják a hitünket, azt hisszük, az egyre több kérdés által, már nem is létezik az, amit eddig éreztünk, láttunk, gondoltunk.
Negatív energiák hatása: Számos negatív energia akad. Emberektől, fekete erőktől. Sajnos, nem mindig vagyunk képesek kivédeni ezeket a kiszolgáltatottságunk végett. Például a munkahelyünk miatt, ahol alázatosnak kell mutatkoznunk. Léteznek olyan emberek, akik rosszat szeretnének nekünk, hiszen látják bennünk azt, aki majd lehetnénk. Nekik nem kell hinni, ha megérzed, hogy valaki ilyen, nyugodtan elfordulhatsz tőle. DE csak szeretettel kell rá gondolni, pozitív (fehér) energiát küldve neki, hogy ezzel a változásra sarkalljuk.
Nos, akad ezeknek a pontoknak a kiküszöbölésére egy meditációm:↓
Vegyél egy nagy, mély levegőt. Fújd ki, miközben arra gondolsz, hogy minden fekete energia kiáramol a testedből. Gondolj arra, hogy a levegő beszívása által fehér fényt szívsz magadba, míg kifújása során fekete fényt bocsátasz ki. Addig kell ezt csinálni, amíg el nem tűnik a fekete szín a kifújások közben. Ha ezzel megvagy, akkor gondolj egy fa, négylábú asztalra.
Azért választottam fát, mivel az előző posztomban is utaltam arra, hogy a természet jelenti számunkra, embereknek, a kapcsolatot Istennel, pontosabban itt találhatjuk meg a legkönnyebben a hozzá vezető utat. Nos, ezen a négylábú asztalon vannak képkeretek. A képkeretekben különböző emberek fotói. Mindegyikbe képzeld bele azt, akikkel eddig kapcsolatban voltál. Az összes volt párodat, akik hatással lehetnek rád, mivel általuk tapasztaltál, és akad, hogy valaki negatív élményeket nyújtott számodra, ennek által a mostani párkapcsolatodra is. Válaszd ki az egyetlent, akivel lenni szeretnél, és akivel pillanatnyilag vagy. Lásd magad előtt, ahogyan mindenki képét lesöpröd az asztalról, amely Isten lába előtt áll, és csak egyet hagysz rajta, a mostani párodét. Gondolj szeretettel erre a képre, és kérj segítséget Istentől, hogy megtarthasd ilyen csodálatosnak a kapcsolatotokat, hogy tiszta szívedből szerethesd csak őt, aki megérdemli. Majd köszönd meg Istennek, hogy megismerhetted a párodat, fejezd ki irányába – párod irányába is – háládat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: