Válassz egy választ!

A napokban megkérdeztem néhány ismerősömet, akik különböző személyiséggel bírnak, arról, hogy mit tennének, ha a Föld az utolsó napját élné, mivel töltenék a megsemmisülés előtti óráikat/pillanataikat. Hozzá kell tennem, ugyan a kérdés is rendkívül furcsa, hiszen sokan elzárkóznak a halál gondolatától, de az még a kérdésnél is furcsább, hogy az emberek válaszaiból tökéletesen világossá válik, milyen lelkületű személlyel tartom a kapcsolatot, mik azok a sérelmek, dolgok, amelyek meghatározzák az életét. Ezekről szeretnék néhány szóban írni…

Nem igazán szeretnék neveket tálalni az étkezőasztalon, ezért inkább csak szóvá teszem, hány embertől kérdeztem meg mindezt. Szám szerint 19 + 1, azaz én magam. Különféle válaszokat kaptam. Eleinte elkeseredtem néhány önmagából kikelt emberen, végül rá kellett jönnöm, ez is egy válasz, és nem tehet arról, amilyen, hiszen aki gonosz választ adott, nem feltétlenül gonosz.

Lássuk csak!

A nők és férfiak többségének a válasza az volt, hogy a szeretteivel töltené az utolsó perceket ezen a bolygón. Ez csodálatos! Volt, aki hozzátette, az utolsó lelki kibontakozás mellett még egy utolsó fizikai kibontakozásnak is hagyna időt. Akadt olyan, aki a szeretteitől elbúcsúzva, iszogatni menne, majd néhány embernek magából kikelve elmondaná a véleményét, amelyet egész életében nem mert bizonyos kötöttségek miatt. Volt, aki azt a választ adta, megverne néhány lányt, akik bántották, lenézték őt. De kérdem én, ennek mi értelme lenne? Úgy meghalni, hogy az utolsó tetted aljas húzás lenne, tulajdonképpen épp azt tennéd másokkal, amelyet ők egész életedben veled? Ha ennyire bántottak lelkileg téged, akkor miért nem álltál ki akkor, abban a percben a saját érdekeidben? Miért kell azért megvárni a leszámolás percét, hogy te végre a sarkadra állj, és szembenézz másokkal? Félsz? Félsz, hogy azok, akik egyébként sem becsülnek, majd kiközösítenek? Ez fontos az életedben, hogy olyanoknak, akik követnek egyfajta divatot, megfelelhess? NEM!!! Azt mondom, én biztosan nem fecsérelném az utolsó perceimet is a saját szorongásomra, a saját nyomoromra. Inkább örülnék, hogy végre szabad lehet a lelkem, hogy minden kötöttség leszáll a fejemről, és abban a néhány – ámde meghatározó percben! – önmagam lehetek, és megmutathatom, mennyire tudtam volna szeretni, ha még élhetünk egy picit. Apukám is hasonló választ adott, ő észrevette, mi is az élet valódi lényege. De ismét felteszem a kérdést, mindehhez miért kell megvárni a leszámolás percét? Akár lehetne a mai napunk is az utolsó, miközben erre a kérdésre próbálsz gondolatban választ adni! Ezt a szöveget olvasod, miközben a szeretteiddel lehetnél!

DE vissza is térek a válaszokhoz.

Nagyon meglepő volt számomra, hogy valaki azzal az ötlettel állt elő, felvilágosítaná a szeretteit, mennyire szereti őket, majd pedig enne, kipukkadásig. Kérlek titeket emberek, a mai világban ez vált fontossá? Kövessünk egy divatot?! Mindig éhezzünk, és ilyen aprócska, létfontosságú elvárásunk legyen? Mindenki gyönyörű! MINDENKI! Nem kell ehhez semmiféle fogyókúra, tápanyagban sovány élelem. A belső szépség a legfontosabb, a LÉLEK!!!! Hiszen a test, ahogyan már sokan hangsúlyozták a történelemben is, elfonnyad, mint egy gyönyörű szál virág, amelyet a vázába teszünk. Kiszáríthatod, fellógathatod a szekrényed szélére, de sosem lesz már olyan, mint amilyennek megvetted. Viszont beleszeretsz, mivel egy emlék fűz hozzá, esetleg kaptad valakitől, esetleg vetted valamilyen eseményre. Szóval a lélek, a mondanivaló, a szellem, az az igazán fontos!

Nos, akadt még bőven lehetőség. Egy lány azt a választ adta, hogy ő bocsánatot kérne azoktól, akiket megbántott. Ismét itt a kérdésem, ami már-már kezd idegesítővé válni, hogy miért kell ehhez megvárni a világvégét? Egész életedet úgy éled le, hogy majd bocsánatot kérsz, majd megváltozik minden, várod a csodát, de nem lépsz az irányába semmit, pedig csak egy szó: Bocsánat! Talán idős korodban a halálos ágyadon szeretnél majd mindenkitől bocsánatot kérni? Lehet, hogy addigra már nem is fog élni senki azok közül, akiket bántottál. Akkor mi lesz?!

Néhány ember azt válaszolta, olyanokat cselekedne, amiket egész életében sosem mert. Talán féltek a haláltól, de egyúttal féltek élni is, mivel arra vágytak, amitől féltek. Édesanyám is ezt a választ választotta, majd hozzátette, hogy mindenkit boldoggá tenne, mindenki kérését teljesítené, ezért ő is boldogan vonulna a halálba. Csodálatos édesanyám és édesapám van! Az önzetlen szeretet, odaadás, önfeláldozás. Nekik ez a fontos.

 Egy büszke ember azt válaszolta,  élete addigi jó pillanataira emlékezne, amikor meglátná, hogy mindennek vége. Milyen szép is ennyire magabiztosnak, boldognak lenni! Tudni, hogy csak a jó dolgoknak, emlékeknek kell élni. Nem csinálni már semmit, hiszen úgyis vége mindennek, csak ismét megélni a legszebb pillanatainkat.

És végül… 

Egy hozzám közel álló azt a választ adta, hogy a szeretteivel lenne, ugyanakkor megpróbálná megmenteni a Földet. Nekem először úgy tűnt, nem veszi komolyan a kérdést, és olyan után vágyakozna az utolsó percekben is, amely lehetetlen. Ha még így is van, akkor is azt kell mondjam, ő adta számomra ezzel a válaszával azt az óriási lökést, hogy ezt, amit most olvasol, megírjam, és önmagamba nézzek. Rájöjjek arra, hogy soha semmi sem késő, mindig a vágyaimat kergessem, és ha még reménytelennek is tűnik valami, próbáljam meg! Hiszen marad olyasvalaki a Földön, aki elmondhatja magáról, hogy nem nyugodott bele a sorsába, hanem megpróbált mindent megtenni annak megmentése érdekében?! Ő elmondhatná, és nagyon boldog vagyok, hogy ő mellettem van!