Egy kismadár

Mondd, miért?

Miért okozol saját magadnak szenvedést?

Miért akarsz állandóan megfelelni?

Annyi kérdés van bennünk, és mindig „miért”-tel kezdődik. De a „hogyan oldjam meg” vagy „merre folytassam” sosem merül fel bennünk. Miért? 🙂

Itt ülök, teljesen összezavarodva… Miért teszem, amit teszek? Egyik pillanatban tudom, mit szeretnék, másikban már nem. Egyik pillanatban még azt teszem, amit gondolok, másikban már a szöges ellentétét.

Szeretsz valakit, de már nem úgy… Ragaszkodsz hozzá, de már nem úgy… Érezni akarod őt, nem akarod elengedni, de tudod, nem folytathatod tovább, mert semmi jó nem sül ki belőle. Menekülsz. És azzal, hogy menekülsz, rengeteg hibát vétesz, ahelyett, ha kiállnál magad mellett, az érzéseid mellett. Ha menekülsz valami elől, akkor nem akarsz egyedül lenni, mert félsz a saját gondolataidtól. Azoktól, amik rávilágítanak arra, hogy amihez ragaszkodsz, az nem Te vagy.

De biztos, hogy hibázom? Nem lehet, csak úgy gondolom, az, amit más vár tőlem a helyes? Miért kéne mindig mások véleményét figyelnem? Miért az a helyes, amit mások gondolnak.

Úgy hiszem, mindenki érzi, mi a jó számára. Nekem most ez a pont nem jó. Saját magamat bántom, és magamnak okozok nehéz pillanatokat. Menekülhetünk az alkoholba, a pasizásba, a csajozásba, a munkába, a vásárlásba vagy akármibe, de a probléma ott lesz valahol legbelül, mélyen.

Hogyan oldjam meg?

Én egy kismadár vagyok. Egy nagyon színes kismadár. De a színeim csak akkor láthatók, ha boldog vagyok, és ha szeretem magamat.

Ez a kismadár egyszer csapdába esett. Befogták az emberek, és bezárták egy kalitkába. A kismadár sokáig raboskodott. Sokszor küzdött azért, hogy kijuthasson a kalitkából. Nem sikerült neki. A színe megfakult, majd teljesen eltűnt.

Egy napon megelégelte az életét, és elhatározta, örülni fog mindennek, amit kap. Örülni fog a gazda kezének, aki adja számára az ételt és italt. És minden napot azzal fog kezdeni, hogy hálát ad. Így a kismadár minden egyes nap énekelt, ugrándozott és szálldosott a kalitkában, elfogadta a sorsát. A színe mégsem jött vissza.

Egy nap olyan hangosan dalolászott, hogy meghallotta a hangját egy közelben ólálkodó macska. Odasietett hozzá, nézegette, forgatgatta a kalitkáját, majd kirántotta az ajtót.

Ez a macska nem akart a kismadárnak jót. Ez a macska meg akarta enni, de a kalitka ajtaját mégis kinyitotta, hogy benyúlhasson a kismadárért. A kismadár megijedt, de nem hagyta magát, és amikor a macska meg akarta ragadni, kiszállt a mancsa mellett egy apró résen.

A macska rettentő mérges lett, és utána kapott a kismadárnak, kitépve ezzel egy hófehér tollát. De a kismadár megmenekült.

Ma egy csodálatos fa csodálatos ágán tölti az életét. Visszakapta a színét. Dalolászik, ugrándozik és szálldos, de sosem felejti el a rabságban töltött napjait.

Amire a leginkább emlékszik, az a macska, aki ugyan nem akart jót neki, de kiszabadította a reménytelenségből. És azzal, hogy utána kapott, és kitépte egy tollát, örök nyomott hagyott rajta. Ha a hiányzó toll helyére néz, mindig eszébe jut, min ment keresztül. Sokat szenvedett, elvesztette önmagát is, majd elfogadta saját helyzetét, de amikor a legnagyobb veszély közelgett, résen volt, kihasználta a lehetőséget, és általa – a legnagyobb kockáztatás mellett – kiszállt a börtönéből.

Ha akkor és ott nem teszi ezt meg, lehet, hogy megeszi a macska, vagy örökre bezárva tartják a kalitkájában. Ki tudja? De ő megtette, mert érezte, itt az idő. A legfontosabb: boldog.